Ugrás a tartalomra
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Specializáció

Specializációk  a 11. évfolyamon:

Biológia

A specializáció a fakultációval szinkronban az emelt szintű biológia érettségi vizsgára készíti fel a tanulókat. Mindazon diákok, akik egészségügyi, orvosi, agrármérnöki vagy biológia szakos tanári pályára készülnek, elméleti és gyakorlati ismeretekkel bővíthetik tudásukat az érettségi követelményrendszerben foglaltaknak megfelelően.


Digitális kultúra specializáció

A digitális kultúra specializáció célja, hogy a tanulók elmélyítsék algoritmikus gondolkodásukat, és felkészüljenek közép és az emelt szintű érettségire. A tantárgy végén a diákok képesek lesznek önállóan is alkalmazható, kreatív digitális megoldások létrehozására.


Fizika specializáció

A 9-10. évfolyamon a „c” (matematika-fizika-digitális kultúra specializációjú) osztályokban lévő fizika emelt szintű oktatás kiterjesztése a 11. évfolyamra úgy, hogy más osztályba járók is választhassák. Az emelt szintű fizika érettségire való felkészítés a fakultáció feladata. Ezen a fizika specializáción olyan érdekes témák kerülhetnének megtárgyalásra, melyek nem részei az emelt szintű érettségi követelményének (pl. felületi feszültség, statisztikus fizika, stb.). Ezen kívül lehetőség lenne például fizikai mérések számítógépes feldolgozására és érdekes feladatok megoldására.


Angol nyelv specializáció

B2 nyelvvizsga-felkészítő kurzus

A kurzus a B2 szintű nyelvvizsgára való felkészítést szolgálja (különös tekintettel a LanguageCert vizsgára), hangsúlyt fektetve a feladattípusok kezelésére, a vizsgaspecifikus nyelvtanra és szókincsre, valamint a kulcsfontosságú nyelvi struktúrák hatékony használatára. A kurzusra való bekerülés szintfelmérő teszthez kötött.

C1 nyelvvizsga-felkészítő kurzus

A kurzus célzott felkészítést nyújt a C1 szintű nyelvvizsgára (különös tekintettel a LanguageCert vizsgára), fejlesztve a haladó szintű feladatkezelési képesség-készségeket, a magas szintű nyelvtani és lexikai repertoárt, valamint az összetett nyelvi struktúrák magabiztos használatát. A kurzusra való bekerülés szintfelmérő teszthez kötött.


Német nyelv specializáció

1. Középfokú német nyelvvizsgára felkészítő kurzus

A német nyelv specializáció a német nyelvet magas színvonalon tanuló diákok számára kínál szaktárgyi elmélyülési lehetőséget, a tanórák során kiemelt jelentőséget kap a közép szintű nyelvvizsgára történő felkészülés. A specializáció lehetővé teszi a célnyelvi vizsgákra és a továbbtanulásra történő sikeres felkészülést, emellett megalapozza a szaknyelvi ismeretek későbbi elsajátítását a felsőoktatásban, így maximálisan elősegíti az eredményes karrierkezdést is.

2. DSD II. és német felsőfokú nyelvvizsgára felkészítő kurzus:

A német nyelv specializáció a német nyelvet magas színvonalon tanuló diákok számára kínál szaktárgyi elmélyülési lehetőséget, a tanórák során kiemelt jelentőséget kap a Deutsches Sprachdiplom II. valamint a bármely felsőfokú nyelvvizsgára történő felkészülés. A specializáció lehetővé teszi a célnyelvi vizsgákra és a továbbtanulásra történő sikeres felkészülést, emellett megalapozza a szaknyelvi ismeretek későbbi elsajátítását a felsőoktatásban, így maximálisan elősegíti az eredményes karrierkezdést is.

3. Emelt szintű érettségire felkészítő kurzus:

A német nyelv specializáció a német nyelvet magas színvonalon tanuló diákok számára kínál szaktárgyi elmélyülési lehetőséget, a tanórák során kiemelt jelentőséget kap az emelt szintű érettségire történő felkészülés. A specializáció lehetővé teszi a célnyelvi vizsgákra és a továbbtanulásra történő sikeres felkészülést, emellett megalapozza a szaknyelvi ismeretek későbbi elsajátítását a felsőoktatásban, így maximálisan elősegíti az eredményes karrierkezdést is.

4. Szóbeli kommunikáció és hallás utáni szövegértés fejlesztése kurzus:

A német nyelv specializáció a német nyelvet magas színvonalon tanuló diákok számára kínál szaktárgyi elmélyülési lehetőséget, a tanórák során kiemelt jelentőséget kap a szóbeli kommunikáció és a hallás utáni szövegértés fejlesztése. A specializáció lehetővé teszi a célnyelvi vizsgákra és a továbbtanulásra történő sikeres felkészülést, emellett megalapozza a szaknyelvi ismeretek későbbi elsajátítását a felsőoktatásban, így maximálisan elősegíti az eredményes karrierkezdést is.


Történelem

Emelt szintű történelem érettségi kompetencia-fejlesztés specializáció
A specializáció célja, hogy fejlessze a szóbeli és írásbeli kompetenciákat. Átvesszük az emelt szintű szóbeli témaköröket, próbaszóbeli vizsga gyakorlásával. Gyakoroljuk a komplex teszt- és esszéfeladatokat, a forráselemzés menetét. A kurzus végét írásbeli és szóbeli próbaérettségi zárja.

Középszintű történelem érettségi kompetencia-fejlesztés specializáció
A specializáció célja, hogy fejlessze a szóbeli és írásbeli kompetenciákat. Átvesszük a középszintű írásbeli és szóbeli témaköröket. Gyakoroljuk a komplex tesztfeladatokat, a forráselemzés menetét, a szóbelit. A kurzus végét írásbeli és szóbeli próbaérettségi zárja.


MATEMATIKA SPECIALIZÁCIÓ

1. matematikával továbbtanulni szándékozóknak: felkészülés segítése az emelt szintű matematika érettségi vizsga írásbeli illetve szóbeli részére, valamint olyan témakörök érintése, melyek túlmutatnak a középiskolai emelt tananyagon, és nagyban segíti az egyetemen való boldogulást.

2. Felzárkóztató specializáció: A középszintű érettségire felkészítést segíti.


Kémia

A kémia elméleti alapjainak elmélyítése, valamint a számítási feladatok rendszeres és módszeres gyakorlása.


Magyar nyelv és irodalom specializáció tematika

Célja: a magyar nyelv és irodalom emelt szintű érettségire készülők felkészítése az emelt szintű szóbeli vizsgára az alapoktól.
Tanóra feladata: az emelt szintű érettségi vizsga szóbeli részének részletes megismertetése, a tételek típusfeladatinak és a tétel felépítésének bemutatása, a tételek tananyagának kidolgozása, órai gyakorlás, rutinszerzés a szóbeli előadásban, továbbá a nyelvi készség fejlesztése.